Schattinger Andrea, EHS specialista – Becton Dickinson

“Cégünknél, a Becton Dickinsonnál stratégia fontosságú a munkabiztonság kérdése. Amikor 2015 közepén – követve a vállalati központ ezirányú törekvéseit – az ezzel kapcsolatos korábbi képzések kiegészítésére, a munkabiztonságú kultúra megerősítésére partnert kerestünk, örömmel fedeztük fel, hogy a Develor rendelkezik ezen a téren tapasztalatokkal. Már az első kapcsolatfelvétel során meggyőződhettünk a Develor szakértelméről. Azzal bíztuk meg a Develort, hogy egy a cégünk munkabiztonsági kockázataira szabott, fél napos attitűdformáló workshopot fejlesszenek ki és tartsanak meg a termelésben dolgozó munkatársak számára. Az előkészítő szakaszt követően 2015 második félévében 32 alkalommal szerveztünk workshopokat, melyben átlagosan 15 munkatárs vett részt. A Develor kiválóan kezelte mind a szakmai kihívásokat, mind pedig a szervezéssel kapcsolatos igényeinkre maximális rugalmassággal válaszolt, volt, amikor 4 csoportnak tartottak párhuzamosan workshopot. Az együttműködést maximális sikerként értékelték szakértőink, mind pedig a cég vezetése.

Jó szívvel ajánljuk a Develor szolgáltatásait másoknak is.”

Schattinger Andrea, EHS specialista – Becton Dickinson