Tanácsadási szolgáltatásaink

A Develor az értékesítési és a HR területen tanácsadási megoldásokkal is hozzájárul partnerei üzleti sikereihez. A tanácsadási projektek során a legfontosabb szempont az értékteremtés, valamint a folyamatok és támogató rendszerek harmóniája.

Az értékteremtés elve alapján a megbízóinkkal közösen olyan hatékony folyamatokat alakítunk ki és vezetünk be, amelyek az ott dolgozó emberek munkáját támogatják, egyúttal biztosítják az eredményességet illetve erősítik a motivációt.

Számos példát láttunk arra, hogy egy kiváló új rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel nem illeszkedett tökéletesen a vállalat kultúrájához, meglévő más rendszereihez, illetve nem támogatta kellő mértékben a stratégiát. Emiatt megbízásaink során kiemelten fontosnak tartjuk a rendszerek és a szervezeti adottságok összehangoltságát, egymásra épülését.

Megszerzett tapasztalataink, ágazati hozzáértésünk mellett további előny, hogy külső szemmel, objektíven világítunk rá megbízóink szervezeti problémáira, és feltárjuk azokat a „vakfoltokat”, amelyeket az érintettség miatt belülről nehéz felfedezni. Projektjeink a nyitottságra, a kölcsönös bizalomra, és egymás szakértelmének elfogadására épülnek.

Főbb tanácsadási területeink: az értékesítési terület átfogó gyors-diagnózisa, a folyamatok átalakítása és fejlesztése, viselkedési normák sztenderdizálása. A HR területen kompetencia-rendszerek kialakítása, teljesítmény-menedzsment kialakítás vagy továbbfejlesztés, munkakör-értékelés és -elemzés, a hozzá kapcsolódó feladatokkal. Hatékonysági tanácsadóink átfogó LEAN projekteket bonyolítanak, de a szolgáltató területek és ágazatok részére fejlesztettük ki az egyedi LEAN módszertanunkat.