Sony esettanulmány

A Sony regionális vezető utánpótlás programja
Egy vezetői akadémia mérhető eredményei

CS-sony

Az üzleti kihívás

A Sony közép- és délkelet-európiai régiójának első- és másodvonalbeli vezetői általában véve fiatal, nyitott, aktív és a szükséges szakmai tapasztalattal bíró menedzserek voltak. Ugyanakkor kevés tapasztalattal és eltérő elméleti háttérrel bírtak a munkatársaik vezetésében. A középvezetőknek ezidáig nem volt lehetőségük strukturált és átfogó vezetői készségfejlesztő programban való részvételre, ugyanakkor a velük szemben támasztott elvárások is jelentősen megváltoztak az utóbbi időben. A program résztvevői munkájuk során nem voltak napi kapcsolatban egymással, a régió több országában (Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária, Görögország) dolgoztak.

A vállalat növelni és fejleszteni akarta a fiatal és lelkes első vonalbeli, valamint középvezetői csapat alapvető vezetői készségeit, továbbá szorosabbra fűzni a vállalaton belüli együttműködést a közép- és délkelet-európiai régióban. Ehhez keresett partnert, aki magas szinten tud kezelni egy komplex nemzetközi fejlesztési programot és professzionálisan tudja ezt kivitelezni.

“Amikor 3 évvel ezelőtt partnert kerestünk vezetőink képességeinek fejlesztésére, az alábbi követelményeket támasztottuk a leendő szolgáltatóval szemben:

  • legyen képes a különböző országokban magas szinten kivitelezni a programot
  • rugalmasan és az üzleti érdekeinket figyelembe véve tudjon együttműködni annak érdekében, hogy valós fejlődést érjünk el egyszerű tréning program helyett.
  • biztosítsa, hogy a program tartalma és annak kivitelezése a vállalati kultúránk figyelembe vételével és folyamatainkra szabott módon történjen.”


Vadász Imre

Regional HR-Director,
Sony Ltd, Central-South Europe

“Örömmel dolgozunk a Develorral, mivel teljes mértékben megfelelnek az általunk támasztott követelményeknek, és ami még fontosabb, etikus üzleti partnernek bizonyultak, akik ügyfeleikkel hosszú távú, bizalomteljes kapcsolatra törekednek.”

Az eredmény

Az eredmény kétségtelenül egyedülálló és kiemelkedő. A csapat fejlődést ért el minden mérhető kompetencia tekintetében.

A program a résztvevők, a menedzserek és a Sony HR szakembereinek legnagyobb megelégedésével zárult. Az első sikeres program után 2012-ben új fejlesztést indítottunk. „ A projekt hatalmas kihívást jelentett a résztvevők különféle tanulási módszerei, fejlődési céljai, valamint kulturális különbözőségei miatt. Az Insights Discovery segített bennünket abban, hogy megértsük a résztvevők preferenciáit. A trénereknek sikerült olyan programot összeállítaniuk, amely a magas elvárások kielégítése mellett a személyes igényeket is figyelembe vette.” ismertette Szerémi Adrienn a Develor Projekt Menedzsere.

A vezetői akadémia lezárásaként egy hatékonysági kiértékelő program került megtartásra, ami lehetővé tette a fejlesztési program eredményeinek kiértékelését. Az értékelés az alábbi részekből állt:

  • ismereti teszt
  • a résztvevők prezentációja
  • a 360 fokos visszamérés

“2009 óta dolgozunk együtt a Develorral a vezetői utánpótlást fejlesztő programokon. Miután az első programot sikerként könyveltük el és kitűnő üzleti befektetésnek bizonyult, 2012-ben elindítottuk a második csoportot.”

Tények és adatok

  • Résztvevők 8 vállalattól
  • 8 modul 1,5 év alatt
  • 6 tréner részvétele 4 országból

CS-sony2

 

Amennyiben további részletekre kíváncsi, lépjen velünk kapcsolatba: info@develor.com