A MEGGYŐZÉS TUDOMÁNYA – SIKERES DEVELOR-HVG SZEMINÁRIUM

IMG_1534A DEVELOR kiemelkedően nagy figyelmet és erőforrást fordít az innovációra. Folyamatosan keressük a tudományos kutatások legfrissebb eredményeit és építjük be azokat szolgáltatásainkba, tréningjeinkbe. Ezért is örültünk a HVG felajánlásának, hogy szervezzünk közös szemináriumot Susan M. Weinschenk „A meggyőzés tudománya” című magyarul frissen megjelent könyvéhez kapcsolódva.

A 2015. október 28-i szemináriumon a viselkedéspszichológiai kutatásokból és az üzleti életből szerzett tapasztalatok alapján gyakorlati módszereket mutattunk be az etikus befolyásolásra. A szeminárium az alábbi témákra tért ki:

felsorolas-nyil Az összetartozás vágya – befolyásolás a szociális motivációra építve
felsorolas-nyil A szokások megváltoztatása
felsorolas-nyil A történetek ereje
felsorolas-nyil Jutalom és büntetés
felsorolas-nyil Tartós változások előidézése egyéni és szervezeti szinten

A megjelent csaknem 100 résztvevő aktívan vett részt a témák megtárgyalásában és a gyakorlatokban. A program végén kitöltött résztvevői értékelőlapok tartalmát a HVG munkatársai így összegezték: „hasznosítható ismeretek, érdekes előadások, remek hangulat.” Különösen magas értékelést kapott dr. Baranyai Attila humoros, elgondolkodtató és egyéni szemléletmódot tükröző előadásmódja, ami nem meglepő, hiszen Attila mögött rendkívüli sok sikeres konferencia előadói tapasztalat áll.

A téma iránt érdeklődőknek ajánljuk a könyv elolvasását és a Hatásgyakorlás és befolyásolás (Impact and Influencing) DEVELOR tréninget.