Best Achievement Award 2017


ISMÉT MAGYARORSZÁG HOZTA EL A DÍJAT!

A DEVELOR International legkiemelkedőbb díját, a kiemelkedő mértékű, tartós üzleti növekedésért járó Best Achievement Awardot 2017-ben ismét a magyar csapat nyerte el. Évről évre 16 ország versenyez a megtisztelő elismerésért, melyet idén a DEVELOR éves konferenciáján a szlovákiai Donovaly-ban adta át Pozvai Zsolt, a DEVELOR International globális vezérigazgatója. A díj kapcsán Szabó Csaba, a DEVELOR Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója a következőket mondta: “Az elismerést a teljes magyar csapat nevében veszem át, melynek tagjai kitartásukkal, állandó megújulásukkal, minőség iránti elkötelezettségükkel folyamatosan több és több ügyfél bizalmát nyerik el. Örülök, hogy kiemelkedő teljesítményünk inspirációt jelent valamennyi, a DEVELOR nemzetközi hálózatában dolgozó kolléga számára. Köszönöm a csapatom tagjainak munkáját!”